Az a hitvany uritok

A tisztás szélén egy kerek képű Úritök vigyorgott. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Istenien tudott vigyorogni. Persze ez nem túlságosan lényeges. (Lazar Ervin: A nyul mint tolmacs)

Ugyhogy, ha mar Lazar Ervin ilyen nagyvonaluan atengedte nekunk, most idozzunk el mi egy kicsit a nem-tul-lenyeges-ellenben-hitvany uritoknel. Az Ackroyd gyilkossag cimu epizodban Poirot visszavonultan probal elni egy King's Abbott nevu falucskaban, es temerdek szabadidejeben rekordnagysagu tokot probal nevelni, a tok azonban nem hagyja magat, ezzel kierdemelve a 'hitvany' epitheton ornanst. Oriasi zoldsegeket termeszteni, es ezekkel vetelkedni nagyon brit dolog. A legnagyobb tokkel az 1800-as evek ota versenyeznek, 1985-ben szabadalommal vedette le termesztoje a Dill's Atlantic Giant fajtat, de mivel ez 2004-ben lejart, ne is beszeljunk rola. Nova Scotia-i volt egyebkent, nem vagyok buszke.
De persze a tok emlegetesenek aprpoja: a Halloween. Roppant bajos unnep ez, azok, akik a jo magyar, busulos, tortenelmi unnepek vedelmeben leszoljak a Balint napot vagy a Halloweent, nagyot tevednek. A Halloween tekinteteben mindenkeppen. Mar hetek ota tele van az utcank boszorkanyokkal, mupokhaloval es foldbol kilogo zombikezekkel. Es egy varosnyi ovodas eg lazban :)
A XIX. szazadban hoztak Amerikaba ir bevandorlok, a Samhain kelta fsztivalbol szarmazik, amivel a szuret veget unnepeltek, szoktak a kelta ujevnek is nevezni. Feltoltottek a raktarakat ilyenkor, allatokat vagtak. A hagyomany szerint az elok es holtak vilaga kozotti hatar ilyenkor megnyilik, mindenfele arto szellemekre lehet szamitani, ezeket tuzrakassal es maszkokkal tartjak tavol. A nev az All Hallow's Eve roviditese, merthogy az All Hallow'sDay-t koveto este, ami a Mindenszenteknek felel meg, ugyanis egy huszaros mozdulattal ratelepitettek erre a jo kis pogany unnepre a Mindenszenteket (ami eredetileg majusban volt). A Halloweennek tovabbi elengedhetetlen kellekei a jack-o-lantern es a trick-or-treat.
A jack-o-lantern manapsag a toklampast jelenti egyertelmuen (igen, ez Salamon toke, es nem mas), bar a kezdeti idokben faragtak mindent, feherrepat vagy karorepat is. De a tok nagyobb, es konnyebb faragni... A legendarium szamontart egy bizonyos Stingy Jack nevezetu oreg, reszeges farmert, aki tuljart az ordog eszen (ravette fogadassal, hogy masszon fel egy fara, de keresztet rajzolt a fa torzsere, es igy az ordog csapdaba esett), ezert az megatkozta, hogy az idok vegeig bolyongania kell a foldon egy kivalyt karorepabol keszult lampassal. A XIX. szazad kozepe ota tudjuk, hogy toklampassal unneplik a Halloweent.
Nem csak a Halloweent, de magat a pumpkin elnevezest is az amerikai ir telepeseknek koszonhetjuk. Allitolag gorog eredetu szo, a 'pepon' nagy dinnyet jelent (jusse beszelek a Peponenrol), ami a franciaba 'pompon'-kent kerult be, onnan az angolba 'pompion'-kent, majd Amerikaban lett 'pumpkin'.
Igazabol sokfele sutheto tok van, nem is mind sarga, de a klasszikus halloweeni tok, az sarga. A karotintol, persze, es ettol lesz a Kubut mertektelenul nyakalo bajos kisdedeknek olyan ellenallhatatlan narancssarga szine. Fontos megjegyezni, hogy az ominozus dalban megenekelt virag szinten a karotintol szep sarga.
A Halloween inkabb bulizos unnep, igazi nagy receptek nincsenek, karamellizalt almat mar nem adnak, mert valaki kitalalta egyszer, hogy milyen buli az almaba zsilettpenget rejteni (????), hanem kicsi csokikat. Szokas ilyenkor tokmagot enni, amit a lampasbol kapartak ki. En a tokot ket formaban szeretem nagyon: az egyik a tokleves. Ebbol rengeteg recept kering mostanaban, az enyem hagymaval-fokhagymaval keszul, csontlevel ontodik fel, kulonlegessege a sok szerecsendio es szekfubors, gyomber es bors, meg persze egy kis tejszin. Illatos, csipos, kremes, nagyon finom. A masik megjelenesi formaja a toknek a pumpkin pie, amit tokpitenek forditani igazan csufos tevedes lenne. Ezt ugy keszitem, hogy kiveszem a dobozbol, megsutom, es ha kicsit kihult, tejszinhabot fujok ra... Vajastesztaval belelt kerek forma egyebkent, izesitett tokpurevel feltoltve, edes es nagyon szerecsendios :)
Van viszont Halloween es tok a meseirodalomban. Van persze Hamupipoke tokhintoja, meg az a bizonyos Peter, aki nagy tokevo volt. Reszemrol a Halloween intezmenyere az E.T.-ben csodalkoztam ra. A legjobb azonban vitan felul Charles M. Schultz es a Snoopy barati korebe tartozo Linus van Pelt. Linus minden evben a tokfoldon varja, hogy felbukkanjon a Nagy Tok, aki josagos es ajandekot hoz. De a Nagy Tok - nem jon. Linus gondolataval bucsuzom: "Megtanultam, hogy harom dologrol soha ne probaljak masokkal beszelgetni: vallasrol, politikarol es a Nagy Tokrol."
Boldog Halloweent!

Amerikai pite

Ismét egy bejegyzés, amit azzal kell kezdenem, hogy miről nem fog szólni: nem fogok beszélni az azonos című filmről. Ennek egyetlen oka van: hogy nem láttam. Sorry, sznob vagyok, a rosszabbik fajtából.

Helyette viszont mesélek Don(ald) McLean-ről, aki az amerikai rocktörténet egyik emblematikus (hihi, mindig vágytam leírni ezt a szót) figurája. Ezért aztán errefelé keveset lehet tudni róla, a 70-es években nagyon messze volt innen Amerika.

D.McL. ’45-ben született és még bőven aktív. Kiadott jó pár lemezt, tevékenységéből azonban szinte egyedül csak az American Pie bizonyult maradandónak. A dal ’71-ben 4 héten át vezette az US Billboard magazin toplistáját, ráadásul a valaha volt leghosszabb dal, ami elért odáig: 8 és fél perces. Népszerűségét mutatja, hogy 2001-ben a "Songs of the Century" felmérésen az 5. helyre futott be. A felmérés relativitását meg az mutatja, hogy az American Pie előtti 4 helyre az Over the Rainbow (Judy Garland), a White Christmas (Bing Crosby), a This Land Is Your Land (Woody Guthrie) és a Respect (Arentha Franklin) végeztek. Elég izé lista, szerintem.

Maga a dal Buddy Holy, Ritchie Valens és J. P. Richardson 1959-es repülőgép-balesete által inspirált, önéletrajzi ihletésű absztrakt (értsd: érthetetlen) történet, ami a szerencsétlenséggel évétől 1970-ig foglal össze valamit. Hogy mit, az nem igazán érthető, a szöveg ugyanis eléggé inkoherens – és mint ilyen sok találgatás övezi. Maga D.McL. a dalszöveggel kapcsolatos minden kérdezősködést elhárított, mondván, hogy a szövegírónak nem feladata, hogy interpretálja a szöveget, értelmezze kedvére aki csak akarja. Ezt meg aztán bőven lehet elemezgetni. Ennek ellenére a hardcore McLean-rajongók egyértelmű utalást találtak benne a Beatlesre (és John Lennonra személyesen), a The Rolling Stonesra (és Mick Jaggerre személyesen), Bob Dylanre és Janis Joplinra. 1971 végén teljes rádióműsorok foglalkoztak a vélt és valós utalásokkal, értelmezésekkel és magyarázatokkal. Nem segített az sem, hogy a kérdésre, hogy mit jelent az amerikai pite, D.McL. azt tudta válaszolni, hogy „azt jelenti, hogy többet nem kell dolgoznom" :-)

Egy napon részt vett Don McLean egyik koncertjén Lori Lieberman , akit annyira megviselt az élmény, hogy írt egy verset Killing Me Softly WithHis Blues címmel. Ebből készült végül Roberta Flack számára a Killing Me Softly c. dal, amivel Grammyt nyert ’73-ban. Felfogható ez egyfajta bocsánatkérésként is, mivel R.F. már ’72-ben is nyert egy Grammyt, akkor épp az American Pie-t megelőzve. Flack és McLean legalább egyszer koncerten együtt is elénekelték a dalt.

Madonna 2000-ben a The Next Best Thing c. filmje betétdalaként készítette el a saját változatát. A rajongók szerint óriási hiba volt, D.McL. azonban elnézőbben nyilatkozott: „Sok ajándékot kaptam az istenektől, de ez az első alkalom, hogy egy istennő ajándékoz meg”. Hát, ha ő nem bánja, ne bánjuk mi se.

* * *

Az amerikai pitével kapcsolatos másik izgalmas dolog a Pushing Daisies c. filmsorozat – idehaza a Viasaton fut a meglepően ötletes ’Halottnak a csók’ címen. A 2007-es tévés évad legnagyobb meglepetése volt az USÁ-ban, a kritika és a közönség is imádta. Ennek ellenére jó :-) Főként mert elképesztő a látványvilága és egyéni a humora. Egyszerre morbid és szirupos, színes, élénk, kontrasztos, bizarr, giccses. Ráadásul Olive Snook szerepében Kristin Chenoweth látható, akinek már a West Wingben is örültünk, pedig ott alig énekelt. És a Gilmore Girls egy-egy díszlete is felbukkan újra, hogy azok is örülhessenek, akik – velem ellentétben – nem rajonganak a különböző élőholtakért.

A sorozat látványvilágában valahol a Jean Pierre Jeunet (Amelie, Elveszett gyermekek városa) és a Tim Burton-filmek közé lőtte be magát, virágok, körök, pirosok, narancssárgák uralják az egészet. A vizuális hatásért leginkább Barry Sonnenfeld rendező-operatőr a felelős, aki ezért a sorozatért váltott filmről (Men in Black I-II., Adams Family, Szóljatok a Köpcösnek!) tévére.
Az igazi nagy húzónév pedig Brian Fuller, aki korábban a Wonderfalls és a Dead like me sorozatokat kitalálójaként vált nagy névvé, meg a Hősök számára is írt ezt-azt – láthatóan már korábban is jól álltak neki a beszélő halottak.

A történet elsőre eléggé hümmös: Ned, a pite-készítő fel tud támasztani halottakat – bár nem sokáig és többnyire csak információszerzési célból, de a következő érintésre újra halottá válnak. És persze a nőjét és a kutyáját is igy szerzi, úgyhogy soha többet nem érhetnek egymáshoz, ezért aztán folpackon keresztül csókolózik (mármint a nővel) és művégtaggal vakargatja az állát (mármint a kutyáét). Ned vegetariánus, nem véletlenül, de ez ne vegye el a kedveteket. A sorozatjunkie a romantika, krimi és high-concept fantasy kategóriába sorolta, ez fedi leginkább a sztorit. De ami számunkra a lényeg: Ned isteni pitéket készít, csak a legfrissebb alapanyagból és többnyire gumikesztyűben (ld. 1. érintés – 2. érintés szabályt).

* * *

Úgyhogy íme egy pite-recept még a végére, csak hogy teljes legyen a post (nem igazán amerikai, de annyi baj legyen):

Összekeverünk 30 dkg lisztet, 1 cs. sütőport, 12 dkg sütőmargarint, 1 tojást,csipet sót, 12 dkg. cukrot és 1 dl tejfölt. A tésztát két részre osztjuk, a nagyobbikat kinyújtjuk, kivajazott-lisztezett tepsibe tesszük. . Először a nagyobb részt nyújtjuk ki, és besimítjuk egy kivajazott, kilisztezett tepsi aljába. Erre megy egy réteg zsemlemorzsa, aztán 1 kg reszelt alma fahéjjal és 1 cs. vaníliáscukorral összekeverve. Maradék tésztából szalagokat vágunk, rátesszük a töltelék tetejére. Előmelegített sütőben 180 fokon valamivel kevesebb, mint fél órát sütjük.

Lemon sole

Namerthogy Agatha Christie-nel nem Poirot az egyetlen, aki foz. Sot. Lefordithatatlan szojatekok kovetkeznek.

A Hickory-Dickory (gyerekmondokabol, lefordithatatlan) cimu epizodban folyik a ver es az armany, de megsem ez a leghatborzongatobb: Mrs Japp elutazik. Es Japp fofelugyelo magara kenytelen fozni, mosni, vasalni. A vegso elhanyagoltsag allapotaban Poirot a segitsegere siet, es meghivja magahoz. A fofelugyelo megismerkedik a belga konyhaval egy kis disznolab formajaban, a bidet-vel, es elvezheti a kozponti futes tropikus meleget (bar en elvezhetnem). A disznolabas vacsorautan Miss Lemon siet a ferfiak segitsegere egy finom es egeszseges vacsoraval - a fofelugyelo ketsegbeesesere. A "sole" affele konyhaakvarisztika (l. finom - nem finom): barmifele lapos halat jelent. A kanadai angolban a nyelvhal neve, de lehet lepenyhal is, barmi. A Lemon Sole egy konkret laposhal neve (Microstomus kitt), nepszeru ennivalo. A laposhalak elkeszitese egyszeru, sokfele recept van, joizu, jo texturaju halak. Szamtalan recept van, sutve, fozve parolva, "lemon sole" minden, ahol citromot facsarnak a halra sutes-fozes elott. Miss Lemon, elmondasa szerint, tejben parolta meg a halat. Magam reszerol nem vagyok a fott hal lelkes hive (es a filmbeli sapatag, plottyedt eredmeny sem gyozott meg), de amikor meglattam a halaspultban a "sole" feliratot, ereztem, hogy a Nagy Elodok nyomaba kell lepnem. Ime a lemon sole sajat interpretalasban: so-bors-citromle-olivaolaj utan par percig grillezve. Jo, Japp fofelugyelonek ez se tetszene, belatom.

Ils sont fous ces romains

Mai előadásunk témája a vaddisznó. Hogyan kerül a disznó az irodalomba? Hát, a magaskultúrába főleg Zrínyi által ugye. Azért csak olvassanak tovább, nemzetközi vizeken ugyanis köztudott, hogy a vadkan nem csak költők és hadvezérek levadászására (így végezte egyébként Adonis is anno), hanem étkezési célokra is szolgál. Sőt: ő a mai bejegyzésünk főhősének kedvenc eledele. Ha bárkinek lenne még kétsége, miről fog szólni ez a post, az alábbi idézet alapján bizonyosságot nyerhet:

„Itt van ez a jó Gallfalva

Énekelve, s vadkant falva

Zengek én egy gall daliát

Köszöntse e dal Galliát...”

Hurrá és éljen! Megérkeztünk Asterixhez, Obelixhez és a frankofón képregények világához.

Obelix, a gall

A képregény 1959-ben jelent meg először, eddig összesen 33 alkalommal. Astérix, a főhős neve az astérisque szóból származik, ami a * karaktert jelöli franciául, Obélix-é egyrészt az obélisque / obeliszk, másrészt az obéle szavakból, ez utóbbi a † karakter neve. Hogy azt mire használják, rejtély.

A két főhős egy bretagne-i gall falu lakója i. e. 50 körül és fő elfoglaltságuk, hogy a rómaiakat szívassák. A történet ennél sokkal több helyet nem érdemel, jókat verekednek és exotikus helyekre utaznak, Bud Spencer és Terence Hill történelmi díszletek között. És zabálnak, nagyjából bármit, ami ehető. A vadkan a kedvencük, valószínűleg nem az íze, hanem a mérete miatt. Ha Galliában akkortájt éltek volna mamutok, azt ették volna.

A&O két meglehetősen kommersz – toposzi – figura, a kicsi fürge okos és a nagy mamlasz melák. Sokkal több tudnivaló nincs is velük kapcsolatban, az egyik nem nőzik,bár tudna, a másik nőzne, de nem tud.

A sorozatot a többi közül idehaza leginkább Timár György fordítói munkája emelte ki. Ennek ellenére nehezen érthető az a kultikus rajongás, amivel a franciák körülveszik Asterixet: a Time Magazine Franciaországról szóló különkiadásában ők lettek a címlapfotó, sőt, az első francia szatellit is innen kapta a nevét (Asterix-1, 1965). Még Asterix csipsz is készült, benne a krumpli pajzsot, vaddisznót és csontokat formáz.

A megoldás valahol a humor környékén keresendő. Humora az van neki. Sokféle. A franciák-vagyunk-ezért-soviniszták-és-tele-előítéletekkel világra épülő sztereotípiák a leglátványosabbak, de szerencsénkre van azért ott más is. Kezdve a nyelvi humorral, ami az eredetiben is remek lehet. Igazán szórakoztatóvá a különböző kikacsintós poénoktól válik a képregény: az egyes mellékszereplők gyakran hasonlítanak valós, általában azonos területen működő hírességekre: a római bürokrata Jacques Chirac-ra, a kém Sean Connery-re, a megszökött rabszolgák vezetője Kirk Douglas-ra hasonlít. O. kedvenc mondása: „Dilisek ezek a rómaiak” olaszul így hangzik: "Sono pazzi questi romani" – és íme, megvan a "SPQR" betűszó feloldása : - )

Frankofón képregények

Franciaországban és Belgiumban is régi hagyománya van a képregényeknek és képregény-füzeteknek, amiket itt bande dessinée (BDs) néven árulnak franciául és és stripverhalen néven a framand részeken. A bande dessinée szabad fordításban rajzolt csíkot jelent. Ellentétben tehát az angol elnevezéssel (“comics”), nem utal a képregény tartalmára. Nem véletlenül, ugyanis a francia-belga képregény gyakran komolyan veendő, így aztán mindenféle egyéb megtisztelő közhelyeket is aggattak rá, mint pl. a 9. művészet, vagy a “le neuvième art”. Ezt a képregény megtisztelőnek érzi, bár nem biztos benne, hogy megérdemli.

Az egyik legkorábbi belga képregény Hergé Tintin-je volt, az első rész 1929-ben a Tintin a szovjetek földjén címet viselte. A stílus menet közben sokat változott (a javára), a tartalom dettó, különösen az elején vonzódott Hergé a politikailag inkorrekt témákhoz (rasszizmus, politikai sztereotípiák, miegymás), ezek miatt később sajnálkozott erősen. A ’30-as években azért inkább az amerikai import-képregények dömpingje volt tipikus, kevés saját munka volt a piacon.

A német inváziót követően a nácik ellehetetlenítették az amerikai képregény behozatalát. A kereslet azonban megmaradt és lehetőséget adott egy sor fiatal művésznek, hogy betöltsék a hiányt: megszületett a francia-belga képregény, ami a Világháború után már erős konkurenciát jelentett az amerikai elődök számára. Mi sem lehetett logikusabb lépés, mint hogy ezt követően egy csomó képregényrajzolót az ellenállók a nácikkal való kollaborálással vádoljanak meg és be is börtönözzenek – hogy aztán persze vádemelés nélkül engedjék el őket.

Hergé ellen is feljelentést tett az ellenállás és ő is sikeresen tisztázta magát a vádak alól, majd megalakította a Studio Hergé-t, ahol később kialakult az u.n. belga clean line style (ellentétben az u.n. "Marcinelle school"-lal, majd egy napon talán egy másik postban sort tudunk keríteni rájuk). Innentől kezdve a műfaj aranykorát élte. Az ’50-es években megjelenő magazinok immár nem epizódokat, hanem teljes történeteket tartalmaztak és Európa-szerte ismertté váltak. A ’60-as években a francia katolikus magazinok hatására a francia stílus eltérő fejlődésnek indult: több szöveggel, kevesebb képpel, hagyományosabb külsővel születtek a francia képregények. A felnőtt közönséghez azonban csak ’68 után érkeztek meg, azóta viszont folyamatosan népszerűek (nem, nem csak a pornó).

A francia-belga képregények elsősorban a ’40-’50-’60-as években értek el nemzetközi sikereket, akkortájt viszont Európa-szerte, vagy akár világszerte ismertek voltak (Lucky Luke, Hupikék Törpikék, Asterix, Tintin). Az utóbbi évtizedek munkái Franciaország, Belgium és Hollandia határain kívül nemigen ismertek, de odahaza mindmáig komoly piacuk van.

A vaddisznó (lat: Sus scrofa)

Hát, vaddisznót nem főzünk minden nap. Ez nem véletlen: baromi nagy meló. Bár az elejtése nem macerás, mert egész évben vadászható gyakorlatilag Magyarország bármeny vadászterületén (pl. Budapest), igen szapora és meglehetősen kártékony, úgyhogy még jót is teszünk vele. Ugyanakkor nem olcsó mulatság: az egyéni lesvadászat unalmasabb, de olcsóbb, egy koca úgy 100 euróért már lőhető. Ha a barátainkat is vinni akarjuk, akkor választhatunk a terelő vadászat és a hajtás között, de így már drágább a szórakozás, ugyanazt a kocát még egyszer 300 euróért vihetjük haza, és még húsból is kevesebbet kapunk. A kan árát az agyar hossza alapján számolják ki, de Horváth Ilona szerint ez minket kevésbé fog érinteni, azt írja ugyanis, hogy a vadkan rossz ízű. Mint később látjuk A&O nem osztják ezt az álláspontot, valószínűleg nem olvasták a szerzőt.

A fenti kijelentést követően H.I. azonban egyetlen sovánka főtt vaddisznó-receptet mellékel, amit keveselltem, így megkerestem a honi exotikus receptek tótumfaktumát, Váncsa Istvánt. Na, nála már szép számmal találhatók receptek, de nem találtam a vaddisznó elkészítésére vonatkozó közös nevezőt. Legtöbbször napokon át pácolja a húst (vagy nem) és többnyire valami alkoholt tesz mellé (de minden más mellé is, úgyhogy ez meg nem számít). Mivel azonban recept nélkül mégsem illene maradnom, íme egy autentikus északi elkészítési mód:

– Gallok, van kérdésetek?
– Van! Hogy készítitek a tejszínes vadkant?
– Nos, a tejszínes vadkanhoz először elkészítjük a tejszínt, mintha eperhez volna, csak éppen eper helyett egy vadk… Odinra, ti szórakoztok velünk?!

Omlett, avagy a tojások dícsérete

Az ötlet onnan jött, hogy lecsós szelet volt a vacsora, kicsit kommersz, de életem párja szereti. A körettel voltam bajban, valahogy sem a rizs sem krumli nem illett hozzá. Ekkor villant be a tojás, omlettet sütöttem hozzá. Kis meglepődés után végül osztatlan sikert arattam... Régen csináltam, és ezért utána néztem. Az omlettet szinte minden konyha ismeri, még az angol is. Számtalan változatban készítik, van aki felveri a tojás habját, van aki nem (ez utóbbi verzió szerintem nem igazi omlett), lehet elksézíteni sósan, édesen, tejjel tejszínnel, lehet gombát, hagymát szalonnát, csümölcsöt keverni a tojáshoz. De meg is lehet tölteni. Szóval akinek megjött hozzá a kedve:

3 tojás fehérjét habbá verem. A tojások sárgáját kis tejje egy csipet sóval elkeverem, majd hozzá adom a felvert habot. És utána mindenkinek szárnyalhat a fantáziája. A mi kis közös belga barárunk (akinek a feje A. Christie leírása szerint egyébként tojás formájú volt) biztosan az édes változatot preferálná.

Miközben a tojásos ételeket böngésztem rájöttem, hogy az angol konyhában egy jó van: a reggelijük. A klasszikus angol reggeli része a zabkása, gyümölcslé, sült sonka és tojás, piritós, és a különböző jamek. És amit irigyelek: minderre van idejük. A bőséges reggelik Angliában egyébként Viktória királynő idejében terjedtek, és klasszikusan minimum 5 fogásból álltak.

És akik nagyon tudtak reggelizni:

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál:

egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.

Az egyik legjobb első (2) mondat, amivel valaha regény kezdődött. Rejtő irodalmi értékét ne részletezzük: nem biztos, hogy van neki olyanja. Viszont biztos, hogy irodalmon túli értéke van neki dögivel, vitathatatlanul. A pasi igazi szerelem, megmagyarázhatatlan és elemezhetetlen – egyike azon keveseknek, akiket évente rituálisan elő kell venni és újraolvasni, akinek a zseniális szövegeit úgy lopjuk, hogy észre se vesszük már. Miatta szégyelljük SasJózsit.

Nézzük szépen sorra, milyen haladási irányokat sejttetnek a fenti sorok:

1. A saláta receptje
2. Orosz konyha
3. Emberünk

Kezdjük a recepttel, az a legkevésbé izgalmas téma:

Hozzávalók: sült disznóhús / főtt krumpli / alma / kemény tojás / főtt, füstölt nyelv / tartármártás / mustár / citromlé / só, bors. Opcionálisan egyes leírások szerint még porcukor / fehérbor / petrezselyem.

Elkészítése végtelenül egyszerű, a szilárd tartozékokat a nyelv kivételével vékony csíkokra vágjuk, a szottyos tartozékokból salátaöntetet keverünk. Alulra megy a saláta, arra az öntet, legtetejére a nyelv, majd így együtt beballagnak a hűtőbe néhány órára érni. Recept vége.

Most, hogy így megtudtuk a titkot, tekintsünk kissé távolabbra:

Az orosz konyha a franciára vezethető vissza mindenféle bonyolult és kölcsönös hatásmechanizmusok miatt. Mivel az ország böhöm nagy és rendkívül változatos, így a konyhája is rengeteg különféle alapanyagot ismer és használ. Valahavolt tanulmányainkból leginkább a zakuszki meg a borscs maradt meg (meg a blincsiki, naná), de ennél azért többet tud az orosz konyha.

Már a scsí sem az a proli kaja, mint amit gondonánk: oké, hogy káposztaleves, de vadhússal, áfonyával készítve eléggé rendben lehet. A borscs számára azonban nem találok mentséget: a céklaleves fújos és kész. Viszont a pirog klassz, nagyon változatosan készítik mindenféle töltelékkel: édessel és sóssal is (személyes tapasztalat: egész könnyű elkészíteni, leszámítva, hogy soha ezen kívül nem találkoztam még olyan tésztával, ami ennyire önálló életet élt: kinyújtom, nyelvet nyújt, majd összemegy vagy 10 centit). Esznek sült és főtt húsokat, saslikot, rengeteg halat, birkát. Salátában jók: uborkán és káposztán kívül céklát, rengeteg nyers hagymát, paradicsomot esznek. Főzeléket is esznek (káposztát – naná, tököt, babot, borsót, lencsét), amit pedig hajlamosak vagyunk hungarikumként elkönyvelni.

És hát isznak. Teát és vodkát, de a kört szükség esetén hajlandóak bővíteni egyrészt a tejeskávé, másrészt az égetett szeszek és borpárlatok irányába.

Emberünk

Rejtő élete olyan volt, mint a könyvei: végtelenül izgalmas, változatos, tragikus, egyedi és eredeti. Utóélete is hasonlóan zaklatott volt, mindaddig, amíg 2000-ben fel nem karolta ügyét az Index törzsasztalának törzsközönsége. 2000. júliusában nyílt ott egy topik, az alábbi témafelvetéssel: „Úgy gondolom, Rejtő Jenő - tragikus sorsa okán is - többet érdemel Magyarországtól, mint egy "E házban élt és alkotott.." táblát... szorgalmazzuk, hogy Rejtő Jenőről utcát nevezzenek el, neki szobrot állítsanak”. Ilyen módon Rejtő lett a tárgya az első (félig) sikeres magyar internetes civil kezdeményezésnek.

A felvetést követően még 2000-ben megalakult a Törzsasztal Alapítvány, hogy a szoborhoz szükséges pénzt összegyűjtse és néhány hét / hónap alatt bő 800.000,- Ft-ot gyűjtött össze.

Az első terv a Mozsár utcát nézte ki a nemes célra – a szobrot pedig a volt Japán Kávéház (R.J. törzshelye, ma Írók boltja) közelében tervezték felállítani. A Mozsár utcáról kiderült azonban, hogy védett a neve, így Ráday Mihály segítségével végül a Pesti Magyar Színház melletti rövid utcaszakasz (korábban Hevesi Sándor tér és a Szövetség utca egy része) nyert, ahol R.J. szülőháza is áll. Így végül a Fővárosi Közgyűlés 2001-ben utcát adott R.J.-nek (és vele egyidejűleg állítólag Búvár Kundnak is, bár ilyen nevű utcát nem találtam az utcakereso.hu-n). A tábla leleplezése az ügyhöz méltóra sikerült: valaki lelopta a leplet a tábláról, így utcatábla helyett egy házszám táblát lepleztek le, amihez a frissen vasalt lepedőt az egyik lakó prezentálta. A hivatalos eseményt követően az ünneplő tömeg a polgármester vezetésével a Gobbi Hilda Klubba ment és sört ivott. Az 5 órai verekedés érthetetlen okok miatt elmaradt, és gyanús, hogy egyetlen arab démon sem emelte az este fényét.

Párhuzamosan a szoborról is kiderült, hogy az a Liszt Ferenc tér közelében nem állítható fel. A terv szerint R.J. bronzszobra az egyik lámpaoszlopnak támaszkodott volna, amit sértőnek találtak volna a már a helyszínen lévő, talapzaton álló kultúrhéroszok. Így a szobornak is új helyet kerestek, immár a R.J. utca közelében. A történetnek a legjobb tudomásom szerint itt van vége. Az erzsébetvárosi önkormányzat egy millával támogatta a tervet, az Alapítvány gyűjtögeti a pénzt (újra, a 800.000,- Ft fele elment az utcatáblákra). Itt tartunk most, immáron 7 éve, nem valami fényesen.

A téma iránt érdeklődőknek részletek itt és itt.