Még mindig Poirot: közismerten rendkívül édesszájú, ráadásul vonzódik az exotikumhoz és a luxushoz – mi más is lehetne kedvenc itala, mint a crème de menthe és a Sirop de Cassis.
Az előbbi mentol-ízű likőr, elegáns és látványos zöld (bár van színtelen változata is) színe meggyőző, ha nagyvilági hatású italra vágyunk. Számunkra most azonban érdekesebb a Crème de Cassis.
A Crème de Cassis alacsony alkohol-tartalmú (13%, ez később még fontos lesz), vérvörös feketeribizli-likőr. A feketeribizlit alkoholba sajtolják, később cukrot adnak hozzá, modern változata Burgundiában tűnt fel először 1841-ben. A Crème de Cassis mindmáig burgundi specialitás, bár más francia városokban, Luxemburgban, Quebecben és Angliában is készítik.
Végtelenül édes valami, önmagában valószínűleg csak Poirot fogyasztja egyedül :-) Pont édes íze miatt ugyanakkor isteni koktélalapanyag: klasszikus felhasználási módja a Kir Royal (gyöngyöző száraz pezsgővel) és a Kir (száraz fehérborral keverve). A vele készült koktélok száma azonban nem merül ki ennyiben, ide a Cassis Tequila (1 rész tequila, 1 rész cassis 1 rész citromlé, jéggel felrázva, nem keverve) receptjét hoztam. Mindamellett nem csak alkoholizálni jó, a Cassis remekül illik a gyömbéres kacsához is. A vörösbornál jóval több anti-oxidánst tartalmaz, az erre fogékonyak egészségügyi okokkal is magyarázhatják a fogyasztását.
A crème de cassis minősége a felhasznált gyümölcs minőségétől és a gyártási mikéntjétől függ. A legismertebb "Crème de Cassis de Dijon" címke a Dijon régióból származó gyümölcsökből készül. 1997-ben kezdeményezték a "Crème de Cassis de Bourgogne" közösségi oltalom alá helyezését, amely mind az ital származási helyét, mind a gyártás technológiáját garantálja.
Fogalommá azonban mégsem gasztronómiai jelentősége, hanem a jogfejlesztésben betöltött szerepe miatt vált.
Hajdanában-danában, amikor az Európai Unió még óvodás volt, Európai Gazdasági Közösségnek hívták. És bár fiatal, de máris nagyon ambiciózus: azt találta ki, hogy létrehozza az európai Közös Piacot (azóta Belső Piacnak hívják, de ettől még nem működik jobban). A Közös Piac pedig úgy születik meg, hogy a tagállamok elfogadják és megvalósítják a Négy Szabadságot. Ez utóbbi lehetne valami különösen elegáns tai chi chuan-mozdulat, de pechünkre nem az: az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlását jelenti. A gondolatot minden tagállam támogatta, majd igen komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megindokolják, hogy az ő piacukra mért nem vonatkoznak a fenti elvek.
Az egyik ilyen próbálkozás volt 1979-ben, hogy a német likőrgyártók nyomására Németország betiltotta a Cassis de Dijon behozatalát azon az alapon, hogy alkoholtartalma a német likőrökre vonatkozó törvény által előírt minimum alatt volt. Az Európai Bíróság meghallgatta Németország érveit, majd lesöpörte őket az asztalról és úgy döntött, hogy ami Franciaországban likőr, az a határt átlépve is likőr marad, magyarán: egy bármely tagállamban jogszerűen előállított és forgalmazott termék korlátozás nélkül importálható egy másik tagállamba. Ez az elv a kölcsönös elismerés elveként vonult be a köztudatba (oké, a közösségi bürokraták és uniós jogászok tudatába) és az egyik legfontosabb elv lett az áruk szabad mozgásának előmozdítása terén, mivel lehetővé teszi, hogy az áruk mozgatása a termékelőírások részletes harmonizációja nélkül is megvalósulhasson.